Biztos pontok az identitáserdőben

Interjú és kritika Szabó Imola Julianna Holtak aranya, holdak ezüstje című könyvéről

2021. augusztus 28. 00:35 - Szilvió

Szabó Imola Julianna a Holtak aranya, holdak ezüstje című lengyel-magyar kétnyelvű kötetével pontosan azt a műveletet végzi el, amelyet a cigány mesék kapcsán kutatok. A lengyel mondák Szabó keze alatt megelevenednek, kortársak lesznek, az újramondásokkal a jelenbe vetítik ősi tudásukat. A költőt arról kérdeztem, hogy ő maga hogyan látta ezt a munkát, majd egy kritikában körüljártam a könyv friss kulturális gyakorlatát:

covers_644026.jpg

„Azokról, akiknek nincsen hangja” (részlet)

– Hogyan kell elképzelni egy ilyen néprajzi anyag gyűjtését? Vitte vagy nehezítette a munkát, hogy egy olyan mondahagyománnyal dolgoztál, amit nem gyerekkorod óta ismersz és élsz?

– Az anyaggyűjtés sikerült a legkalandosabbra, mert magyarul nagyon kevés olyan dolog lelhető fel, ami konkrétan a mondákat tartalmazza, nem már interpretációkat és esszéket szálaz belőlük. Antikváriumokat jártam, apósom könyveit gyűjtötte össze a család, azokat olvastam és szótáraztam. A pandémia beköszöntével pedig a világhálón kutattam. Elég hamar rájöttem, hogy bizonyos mondák elő- és utóéletét nagyban befolyásolja a vallás alakulása, bizonyos szereplők jelentősége is átalakult a vallás miatt, ezért egy történetnek olykor húsz verziója is fellelhető. Ugyanakkor izgalmas volt összekötni a kelet-európai történeti szálakat. Mint egy pókháló az országok és a vallások felett, amit addig észre se vettem. Egy idő után már többet kutakodtam a geológiai és földrajzi sajátosságok (kőzetek, erdők, fák, bogarak, hegyek) és a kerámia művészet motívumai után. Színkódok és fafajták érdekeltek, végül ezekből alkottam meg a könyv képi és szövegi elemeit. Ami nagyon zavart bennük, hogy nincsenek kérdések. Miért öli meg egy fiú az apját? Miért akarja eladni valaki a lelkét? Nagyon izgatott, hogy megpróbáljak ezekre választ találni, vagy csak feltenni a kérdést, ha mást nem is. Nem tudom megmagyarázni, hogy mi ez a mély érdeklődés bennem a lengyel kultúra iránt a szerelmen túl. A felmenőim szerbek, ahhoz a kultúrkörhöz is kapcsolódhattam volna, de valahogy nem volt rám ekkora hatással. Valószínűleg segített, hogy a gyerekeimmel együtt olvastuk ezeket a mondákat, együtt fejtegettük az óriások titkait, így egyszerre több szemszögből tudtam ezekre a furcsa történetekre rálátni. Sosem jártam Lengyelországban, de a könyv készítése alatt minden nap ottjártam. Nem tudom, hogy eljutok-e egyszer, de nagyon érdekelne, hogy hasonlít-e arra, amilyennek belül megálmodtam.

A teljes interjút ide kattintva olvashatod el.

Részvéttel újraírni egy mondavilágot (részlet)

A prózaversek ennek az epikus hagyománynak a líra által elmondható személyességét kívánják megteremteni az egyetemes részvét hangján. Közel hajolva a szereplőkhöz olyan monológok szólalnak meg, melyek a főhősök esetében is kilépést jelentenek az addigi ábrázolásukból. „Ha magamra gondolok, a magány jut eszembe” (Menyecskeszem, 61.), tudósít a korábban tematizálatlan harctéri magányáról Walgierz vitéz, amihez hasonlóan a figyelem kimozdításával a mondavilágban kevésbé tetten érhető gender és feminista vagy ökológiai nézőpontok is megjelennek a kötetben. A tehenek elmesélésén keresztül a közösségét és a természetet egyaránt kizsákmányoló gazdán az erdő állatai és a farkas együtt állnak bosszút – a farkas „csak abba harap, akinek a lelke lápos” (Sovány legelők, 37.) –, a tragikus sorsú hercegnők, kiránynők (Wanda, a királylány, 11-13.; Hedvig királynő lábnyoma, 71-74.) pedig szerepeikbe szorult helyzetüket artikulálhatják: „Nem nő vagy többé, hanem templom.”, „Ha férfinak születsz, már birodalmad lenne.” (Madártávlat, 73.)

A megértés gesztusai azonban lényegesen radikálisabbak ennél a merítésnél, egyaránt nyitottak a mellékszereplők a hagyományosan ellenségesnek ábrázolt szereplők számára is, akik a prózaversek keretében először vallhatnak a motivációikról, vívódásaikról. A gonosz karaktereknek hangot adó versek reflektálnak a szereplők különállására: a sztollem számára az otthont a kirekesztettként való élet jelenti (Csecsemő sarka, 57.), a baziliszkusz hasonlóról beszél: „A magány egy tojás. Törékeny és óv.” (Penészfolt, 53.) A részvét több versben is az anyaság közös tapasztalatán keresztül válik megérthetővé: a rémasszonyok, akik elrabolják az újszülötteket, hogy a helyükre  saját rusnya gyereküket fektessék, ugyanúgy megfosztatnak a gyerekeiktől, így például az egyik beszélő monológjában már előre gyászolja gyermekét (Áfonyabokor, 49.), vagy: „óriásnak szültelek a törpék birodalmában” – szólal meg az anyai tehetetlenség egy sztollem anya soraiból (Csecsemő sarka, 57.).

A teljes kritika ide kattintva olvasható el.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://identitaserdo.blog.hu/api/trackback/id/tr4716937504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása