Juhász Tibor nem kereste, hanem mintegy összehordta a szociológiai szakirodalmak, interjúk, a lokális és országos sajtó anyagait, és a réseket hétköznapi élettapasztalatokkal kitöltve épített tetőt az olvasó fölé. Nem kívánta belakhatóvá tenni, hiszen a putri sem kényelmes, csupán a maga valóságában szolgál lakhelyként, a maga valóságáról referál. Ezen tudások összemosásával olyan, a magyar köznyelvben, magyar kontextusban ritkán használt szociológiai fogalmak, mint a kolónia vagy a rezervátum értelmet nyernek és helyzetekre ismertetnek rá. Azzal, hogy nem a cigánysággal kapcsolatos közbeszédben megkoptatva használt szegregátum, vagy az épp felkapott (és átpolitizált) no-go zóna kifejezéseket veszi elő, a jelenségeket nagyobb, kisebbségszociológiai keretben és szókincsben vizsgálja. Az Amire telik versei nem tematikusan mutatnak újat, hanem abban, hogy ezek a begyakorolt tudások a megnevezés nélküli, szélesebb olvashatóságukban nem csupán egy népcsoportra olvashatóak rá. Az eljárás megnyitja azt a tudomány számára régóta átjárható teret az irodalom számára is, amely a szegénységről általában képes beszélni: a megszűnt út végén néhány perc múlva előbukkanó kolónia leírása, amelynek tagjai visszafelé élnek (Visszaélés), bár helyzetével a saját kontextusában rögzített, elvezet ahhoz, hogy az általános, absztrakt szegénységfogalomról is szólni tudjon a kötet.

Az Amire telik versei pontosak, szerzőjük ismeri mind jelenében, mind múltjában és szociológiai alakulásaiban az anyagát. Izgalmas követni a Juhász Tibor-szöveguniverzumban azt, ahogy a szegénység kortárs, posztszocialista közép-kelet európai kontextusaiban egyre mélyebb, egyre rendszerszerűbb működésekre tud rámutatni. Juhász köteteinek nem pusztán irodalmi, hanem társadalmi vonatkozásai is vannak, és noha a helyzet magában hordozza a megúszás lehetőségét, jó látni, hogy Juhász nem él vele, még ha van is olyan vers, amely nem a legszerencsésebb – például a már említett Ahogy otthon című. Bár szokás a szerző munkáit Borbély Szilárdéhoz vagy Tar Sándoréhoz hasonlítani (utóbbit a Salgó blues szövegszinten is idézi), Borbély Nincstelenekjének költőisége vagy Tar Sándor abszurd-groteszk epizodikussága egyaránt távol áll Juhász Tibor szikárságától. Ebben a verseskötetben végképp bebizonyosodott: a nem érzelmi bevonódásra vagy ráismerésre, kinevetésre vagy megbotránkoztatásra hívó, hanem pontos, szociológiai valóságában ábrázoló narráció a szegénységábrázoló irodalom valódi eszköze tud lenni.

A teljes kritika a Tiszatáj Online-on.

Fotó: Urbán Tamás / Fortepan

1940-től napjainkig hatalmas utat tett meg a magyarországi roma irodalom, és annak a kitűntetett műfaja, a mese. A múlt század első felében a roma irodalom orális hagyományként öröklődött generációról-generációra, a mesék népmesék voltak a roma közösségek kollektív tudatának a médiumai, melyeken a mesélők és a közösség egyaránt osztoztak. 2018-ban jelent meg Kele Fodor Ákos A szív vége című mesekönyve, mely alcímében is jelöli, hogy ezek másféle mesék: Cigány Újmesék.

A dolgozat a két állapot közt eltelt idő meseterméseit kívánja vizsgálja az irodalom alapviszonyok változásában, hiszen az elmúlt 70 évben kialakult a szerzőség azáltal, hogy műmesék jöttek létre. A nyomtatásban való megjelenés hatására rögzültek a mesék szövegei, és a műmesék már nem is az oralitásra jellemző variánsokban léteznek. A könyv médiumán keresztül szélesebb rétegeket képesek elérni a mesék, hiszen a mesék befogadása nem egy exkluzív rítus, amely addig terjedhet, amíg a mesélő hangja elér, így viszont a szövegeknek olyan olvasók számára is nyitottaknak kell lenniük, akik nem osztoznak a mesélővel közös szellemi atmoszférában, emlékezetközösségben.

A dolgozat bizonyítja, hogy a változások állomásai vallanak az elmúlt 70 év politikai, kisebbségpolitikai törekvéseiről, a globalizáció működéséről, az irodalmi intézményrendszerről és a kánonépítés folyamatairól is, hiszen (Jan Assman modelljét használva) a hideg emlékezetkultúra termékeiként és kisebbségi alkotásokként ezekre a mesékre mind hatással voltak a forró többségi társadalom intézményi struktúrái, melyek hozzájárultak a mesék ma szépirodalmi regiszterből való olvashatóságukhoz.

A tanulmánynak a MeseCentrum – az IGYIC ifjúsági és gyerekirodalmi blogja adott otthont,
ide kattintva olvashatjátok.