Biztos pontok az identitáserdőben


A storytelling, mint a kisebbségi reprezentáció eszköze

2021. október 19. 14:56 - Szilvió

A storytelling egy olyan személyes elbeszélői stratégia, amelyet újra felfedezett és nagyban használ a XXI. századi marketing. A szó maga történetmesélést jelent, amelynek középpontjában hagyományosan valamilyen az elbeszélő számára fontos érték, a marketing gyakorlatában valamilyen értéket képviselő termék áll. Elég csak a Sió gyümölcsital reklámjaira gondolnunk, amelynek a reklámjában látható, hogy ők a magyar gazdákat segítik azzal, hogy olyan helyről szerzik az alapanyagot, ahol még igazán törődnek a gyümölcsössel, vagy felidézhetjük magunkban a klasszikus pépségszlogeneket, amelyek ennek a mesterségek a hagyományát, személyességét, fontosságát ragadják meg. A mai bejegyzésben azt mutatom meg, hogy a storytelling formája hogyan használható fel arra, hogy beszéljünk a kisebbségi reprezentációról, vagy hogy arról szóló szövegeken gondolkozzunk.

Storytelling egy retorikai eszköz, amelyet a marketing arra használ, hogy rajta keresztül értékesítsen egy terméket. Egy kiválasztott értéket mutat fel, melyről azt mondja, csupán egyetlen egy úton, a termék megvásárlása útján érhető el. Ez a marketingeszköz olyan, ami megelőzi a vásárlási döntést, és valójában a kisebbségi reprezentációban érdekelt irodalom is így tesz. Olyan történeteket mutat fel, melyek egy képet alakítanak ki a termékről, jelen esetben egy közösségről, azoknak az értékeit, értékrendszerét mutatja fel, az ő véleményüket közli, ha tetszik, politizál, hiszen arról gondolkodik, hol az egyén helye a közösségben és hol a közösségének a helye a nagyvilágban.covers_128083.jpg

A storytelling olyan történeteket keres, amelyeket a befogadó is könnyen a magáének érezhet, a jó storytelling mesék nem az előadással érnek véget, mert a néző, hallgató szívesen továbbmeséli őket. A kommunikáció ezen formájának tehát az a fő feladata, hogy ügyek, társadalmi kérdések mellé ilyen történeteket találjanak. Seth Godin a Minden marketinges sztorizik című könyvében azt mondja, hogy ezeknek a történeteknek egyszerű, kerek történeteknek kell lenniük, nem olyanoknak, amelyek rámenősek, kioktatóak, vagy didaktikusak. Fontos, hogy hitelesek maradjanak, ugyanakkor használhatóak legyenek metaforaként: hatással legyenek a befogadóra, és képesek legyenek arra, hogy egy történetként minden (vagy legalábbis a legtöbb) történet helyén álljon, a történetvezetésben pedig katarzisként egy olyan világ rajzolódjon ki a végén, melyben ezek az értékek kiteljesednek, és ez a befogadó számára is kívántnak bizonyul.

A kisebbségi reprezentáció, a többi értékhez hasonlóan, egy ezen mechanika mentén eladható érték, amelyről nem, vagy nem elsősorban felépített hősökön és mindennapi tapasztalatokon keresztül szoktunk beszélni. A roma irodalom hősei gyakran mitikus időkbe távolítva jelennek meg, vagy egyszerűen csak nem olyan karakterek, akik a többségi társadalom vágyott világát tükrözik. A roma mesék sokesetben a szabadság és a természettel való együttélés értékei mentén szólalnak fel, de ezeket a többségi társadalomban nem szervesen, mindig is létező együttélésként léteztek, hanem a XXI. századi filozófiák figyelme hozta magával, az alkotóknak meg kell értetniük, hogy a mező önmagában, nem csupán a klímakatasztrófa fenyegető közelségéből is szépséget hordoznak.

Miközben a kimódoltság kényszerének tűnhet, ha azt mondjuk, hogy egy irodalmi alkotás számára azt vizsgáljuk, milyennek kell legyen, hogy a befogadó pontosan értse, fontos azt látni, hogy a kisebbségi reprezentáció alapvetően marketing ügylet, mégha irodalomról is van szó. Üzenni akar, értéket közvetíteni, egy lehetséges világot felmutatni. A mai bejegyzésben azt igyekeztem megmutatni, hogy az sem volna érdektelen, ha ebben a kontextusban vizsgálnánk ezeket a szövegeket.

Szólj hozzá!

Kritika Linn Skaber, Lisa Aisato A szívem egy bezárt bódé című könyvéről

2021. július 20. 18:04 - Szilvió

Empátiagyakorlatok a kamaszlétről (f21.hu)

Egy korábbi blogbejegyzésben már gondolkodtam a storytelling és a monológok kisebbségi diskurzusban való használatának lehetőségeiről, a 2020 második felében megjelent A szívem egy bezárt bódé pedig olyan monológokat tartalmaz, amelyeknek középpontjában mindegy kisebbségi szerepben igyekszik történeteken keresztül érthetően beszélni a mindennapi megéléseikről. Az f21.hu számára írt kritikámban erről is gondolkodtam:

covers_628677.jpgA monológ mint színpadi szöveg ügyesen megtalált, valódi, termékeny metaforája annak, ami a kötetben történik: ez az őszinteség és a szembenézés helye, hiszen amit elmondanak benne, arról a dráma többi szereplőjének fogalma sem lehet, miközben, persze, tudjuk, a tragédiák valódi oka, hogy ezek a tudások nem transzparensek. A monológok egy narratológiailag rögzített pillanatban szólalnak meg, a dráma cselekményén – így itt a kamasz életén – kívül, a hős egyedül beszél a közönségéhez, így az ebben elhangzottakon kívüli történetet nem is ismeri az olvasó.

A kötetben megjelenő kérdések, megélések feldolgozására azért alkalmas ez az elbeszélésmód, mert rajta keresztül keretet és kifejezésmódon kap az a fajta kamaszos, önzésként felcímkézett tapasztalat, amelynek középpontjában valóban a beszélő önmaga, a személyiségének, világképének alakulása, a határainak meghúzása áll.

A teljes kritika az f21.hu-n.

Szólj hozzá!

Ártatlan és logikus dolgok (részlet)

2021. május 23. 17:34 - Szilvió

Párhuzamos monológunk az f21.hu-n

Bálint Zsófiával az elmúlt félévben részt vettünk a Független Színház Roma hősök projektje által szervezett egyetemi kurzuson, amelynek a keretében a storytelling módszerének és a kisebbségi reprezentációs törekvéseknek a közös lehetőségeiről gondolkodtunk. A kurzus egyik lehetséges kimenetele egy művészeti alkotás volt, Bálint Zsófiával mi a storytelling monológszerű, személyes jellegét szerettük volna megmutatni a mi romákkal való találkozásaink kapcsán, örömünkre pedig az f21.hu közölte az írást. A blogon most csak egy rövid részletet mutatok:

Nálunk voltak a faluban cigányok, és bírtuk őket. Margit néni a hóna alatt vitte mindig a kenyeret, nem csíkos szatyorban, mint a többiek, és ez szép volt. Mindig néztem a buszmegállóból, hogy mennyire logikus ott vinni. A csíkos szatyor nekem is mindig vágta a kezemet, de ő a hóna alatt vitte, ami beláthatóan okos dolog. Sanyi bácsival mindenki incselkedett, és ő is velük a maga kora szerint. Azt szerettem a Sanyi bácsiban, hogy mindenkire figyel, mindenkinek van mit mondania, mindenkivel tud együtt nevetni.

Tavasztól őszig a hátsó udvarban ültek, de oda is beláttunk az utcáról, amikor elmentünk előttük. Körbe ült az egész család. Margit néni középen, arccal a kiskapu felé, hogy lásson minden érkezőt. Az volt a fő hely. Sanyi bácsi mindig máshol, az mellett, akivel éppen beszélt. Mindig mesélt valamit. Szépen éltek, hazajártak a gyerekeik, az unokákkal játszottunk, ha punyát csináltak, mi is ettünk. Szerettem a punyát, sós uborkával, frissen. Mint a nyárnak, olyan volt az íze.

A novella egészében itt olvasható.

d4-2402-bearbeitet-2.jpg

Kép forrása: Jesco Denzel – St. Jacques Gypsies

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása