Biztos pontok az identitáserdőben


Miért nincs végtelenül sokféle roma műmese?

2022. január 09. 13:06 - Szilvió

A roma népmeséknek Magyarországon szinte a XXI. század második feléig élő hagyománya volt, vagyis generációról generációra öröklődött, és egy mesélőközösség egészének a tudását őrizte. Mind ehhez képest az 1970-es években éledező roma szépirodalom műmeséi számára számos lehetőséget rejtett az, hogy túlléphet a szájról-szájra, mesélőről mesélőre szálló hagyományon, bármilyen mesét írhatna. Timárné Hunya Tünde A népmese és műmese műfaji sajátosságairól című tanulmányában azzal foglalkozik, milyen lehetőségek állnak a műmeseírók előtt, azzal, hogy nem egy közösség kollektív tudatát őrző hagyományos népmeséket kell alkotniuk, és érdemes észre venni, hogy a népmesék szinte alig élnek ezzel a lehetőséggel.

Tímárné Hunya a tanulmányában már a műmese fogalmából is adódó különbségekről is gondolkodik. Azzal, hogy a szövegek nem szóban, hanem írásban hagyományozódnak, lehetősége van az alkotóknak komplex, szövevényes történeteket alkotni, hiszen azok bármikor szabadon egyedül is befogadhatók, könnyen lehetősége van az olvasónak visszalapozni, hogy pontosan átlássa a narratíva működését, a történetekben pedig komplex, a mesei hős karakterjegyein túlnyúló, árnyaltan ábrázolt hősök is helyet kaphatnak. Azzal, hogy a szerzőknek nem egy mesélőközösség kollektív értékrendszerét kell közvetíteniük, hanem csupán a sajátjukat, látszólag tényleg megnyílik a végtelen alkotás lehetősége, ez azonban biztosan nincs így, ha a roma műmeseírók munkáit vizsgáljuk.

Az általam vizsgált szerzők, Lakatos Menyhért és Szécsi Magda kihasználta az ebben rejlő lehetőséget azzal, hogy a szereplőinek a jelleme árnyalt, a hősöket már indulásukkor sem az egyértelmű morális dilemmák vagy létfenntartó törekvések hajtják, az önmegvalósításukat keresik, ily módon döntéseiket és tetteiket sem minden esetben az erkölcsi kategóriák mentén szervezik. Ugyanakkor ezek a mesék nem, vagy csak alig lépnek túl a roma népmesemondás világán, távoli, törzsi, vagy ismeretlen birodalmi világba utaznak vissza, ahol a roma közösséget alapvetően a közösségi lét mindennek előtt való megőrzése határozza meg, a roma közösség pedig a kollektív tudás bizonyosságával marad fent, éppen úgy, ahogy az a népmesékben történik.

Lakatos Menyhért és Szécsi Magda mindketten olyan meséket igyekeztek írni, amelyek betagozódhatnak azon kulturális tapasztalatok közé, amelyekkel a roma olvasók korábban találkozhattak, és ez a hagyománytisztelet egyben korlátnak is bizonyult a számukra. Miközben a történetek cselekvésének komplexitása ellép a hagyományos egyszólamúságtól, a helyenként akár száz, százhúszoldalas meseregények esetében az elbeszélőknek nincs is igazán más lehetősége, és pontosabb, emberközelibb szereplőket látunk, akiknek megismerjük az érzéseit és dilemmáit, éppen az azonosulhatóságuk megtartása okán nem tudnak sokfélék lenni, nem tudnak egyetlen alkotó értékrendszerén át működni. Lakatos és Szécsi fontos feladatuknak látták, hogy olyan a kisebbségi hagyományba jól integrálható mesehagyományt építsenek fel, amely azonban a szépirodalmi olvasó esztétikai igényeit is képes kielégíteni, mindehez azonban már nem volt lehetőségük igazán újító műmeséket alkotni, igazán elrugaszkodni az magányos alkotó bármilyen műmeséje felé.

Szólj hozzá!

Mesék mesékben lévő mesékben lévő mesékben lévő...

2021. december 14. 16:44 - Szilvió

Ámi Lajos Király Kis Miklósról szóló meséje Lázár Ervin stilizált átírásában a Korona és kard című kötetben című kötetben huszonhat oldalt tesz ki, és a kötet leghosszabb történeteként áll az olvasó előtt. A szöveg tükrözi Ámi Lajos mesemondó tobzódó, színes mesemondásainak az élő hagyományát, melyben ugyan a főhős látszólag legyőzi az ellenséget és a birodalom megmenekül, a királyságra bármikor új veszélyforrás leselkedhet, ha a mesélő elemében van és érzi a közönségnek a figyelmét.

Vlagyimir Jakovlevics Propp A mese morfológiája című alapmunkájában menetnek hívja a meseelbeszélésnek azon egységeit, amelyek egy-egy probléma köré, annak megoldására szerveződnek, Király Kis Miklós történetében pedig három menetben menetenként több, a magyar mesehagyomány Király Kis Miklós történetével ellentétben, miszerint „Király kis Miklós, gyere ki a híd alól, mert mikor akkora voltál, mint egy köleskásának ezredrészi, akkor tudtam, hogy meg kell veled vívni!”, itt nem ismétlődő kalandot kell megvívnia. Az első menetben Király Kis Miklósnak lehetetlen küldetéseket kell kiálljon, hogy elnyerje a királylány kezét, ám kiderül, hogy a király nem adja három kaland után mégsem a lányát, a második menetben ismét a házasság a tét, majd a harmadik menetben Király Kis Miklós a bátorságáról tesz tanúbizonyságot, és a királyi család más eltűnt tagja után is nyomoz.

Ámi Lajos mesemondó képességeiről tanúskodik, hogy képes a figyelmet és a történet szövetét olyan érzékenyen fenntartani, hogy ilyen hosszúra nyújtható el egy történet, és ezt a mesefonást Szécsi Magda is átveszi a műmeséiben, annak egyfajta konstrukcióját bocsájtja az olvasó elé. Ahogy a mesélő bizonyos pontokon megunhatja a mesét és egy másikat kezdhet előtte, úgy Szécsi Magda Madarak aranyhegedűn című meséjében a mesemondás aktusa többször is megismétlődik, van, ahol rétegzetten, mese a mesében helyzet áll elő.

Liellara, a főszereplő lány útnak indulása előtt álmot lát, amelyben a halott apja egy új menetet kezdve a nagyanyja által befejezetlenül hagyott mesét osztja meg a lánnyal, mely menet, mint egyfajta transzgenerációs örökség, lezáratlan trauma vissza-visszatér a meseregény egészében valamiféle metanarratív keretként. Emellett a lány a vándorlása alatt találkozik egy fává változott cigány fiúval, Zsijegsánnal, aki szintén kiléptetve az elbeszélést a fő, első menetből elmeséli a saját sanyarú történetét, majd a narratíva egy pontján egy harmadik menettel az anyja kérésére egy harmadik történetet mesél el.

Szécsi azzal, hogy felveszi ezeket a gesztusokat meseírói repertoárjába, egyszerre használja ki, hogy a roma műmesék írásbeliségük révén már biztosabban követhetőek orálisan elhangzott népmese elődeinél, és biztos tiszteletadással fordul a roma mesélők felé, ugyanazt az eszközt használja ezen pontosabb keretek között is, ahogy számos ponton, a hagyomány ezen narratív eszköz mentén is folytatódik, ezúttal már műmesei keretben.

Szólj hozzá!

Kritika Kele Fodor Ákos A szív vége című könyvéről

2021. október 21. 11:02 - Szilvió

Cigányútra csattantyúmagot (Próza Nostra)

4810412_5.jpgA gyógyulás soha nem az embereken, hanem rajtuk túli erőkön múlott.” Lakatos Menyhértnek 1975-ben ez az egy mondat elég volt arra, hogy a magyarországi cigányság nagy szociografikus regényében, a Füstös képekben leírja a cigány hiedelemvilág működését. Ebben a babonarendszerben az ártó szellemek és természeti démonok az emberekkel közös valóságon és téren osztoznak, így a betegségekre a démonok kiűzéséről szóló mesék jelentették a gyógyírt. Eszerint minden gyógyítás mitikus magyarázatot kell kap, azt a régiek tapasztalatai, a meséken keresztül hagyományozódó kollektív tudat teszi lehetővé. Kele Fodor Ákos 2019-ben a Tea Kiadó gondozásában megjelent A szív vége című felnőtt mesekönyve egy ilyen, a cigány mondavilágon alapuló teret mutat be, amiben a démonok és emberek együtt élnek és kölcsönösen hatással vannak egymás életére.

A könyvnek kézbevételétől kezdve a legfontosabb gesztusa ez a világépítés. Ha a könyvtárgyról eltávolítjuk a védőborítót, egy fekete kötetet kapunk fekete lapélfestéssel, ami pontosan kijelöli a valóság és a mesevilág zárt határát. Ezt tovább erősíti a Cigány újmesék alcím újmese tagja is: az olvasó felejtsen el mindent, amit eddig a mesékről tudni vélt. A szerző szimulációt hoz létre és működtet a könyvben: cigány néprajzi adatokból, motívumokból konstruál egy, a cigány hiedelemrendszerhez hasonló világot, és ennek a konstruált, nem autentikus, de az autenticitás látszatát keltő világnak teremt működési rendet és szabályrendszert.

A mesék között feltűnő illusztrációk, Bán Sarolta munkái, erős vizuális építői a szimulációnak. A néprajzi felvételek alapján, fotómanipulációs eljárással készített szürreális alkotások nem csupán kísérik a szöveget, hanem karakteresen meghatározzák a kötet épített világának hangulatát. A képek szereplői egy archaikus, mitikus hegyes, fás térben állnak, az illusztrációk így a szimuláció valósággal való játékát, a cigány hiedelemvilág démonokkal közös dimenzióját és mitikus időkezelését egyaránt megidézik.

A teljes kritika ide kattintva olvasható el.

Szólj hozzá!
Címkék: kritika roma műmese

Kritika Lázár Ervin Korona és kard című könyvéről

2021. szeptember 20. 14:25 - Szilvió

Magyar mondák, cigány mesék, hány világ? (f21.hu)

covers_599389.jpgEgy könyvön belül bejárható-e a távolság a magyar mondavilág és Ámi Lajos (1886-1963) apagyi cigány mesélő meseuniverzuma között, vagy csupán az a közös bennük, hogy Lázár Ervin élete utolsó éveiben mindkettő történeteivel foglakozott? Az Ámi Lajos történeteit átdolgozó Az aranyifjítószóló madár (Osiris) 2001-ben, a Magyar mondák (Osiris) 2005-ben jelent meg, 2020 őszén pedig a Móra Könyvkiadó a két könyv történeteit a Korona és kard című kötetbe szerkesztette, ezzel meghívva az olvasót a két hagyomány egymás mellett olvasására.

A Korona és kard tizenhat, néhány oldalas magyar mondát és kilenc, esetenként több-tíz oldalas roma mesét tartalmaz. Elsőként a mondák, a kötet második felében pedig a mesék szerepelnek, mindkét szövegtípust Herbszt László a kódexek királyábrázolásait idéző, rozettamotívumokkal, levelekkel és indákkal ékesített, aprólékos illusztrációi kísérik. A könyvtárgy maga is ezt a kódexolvasó világot hívja elő, vastag, matt fényű, mázolatlan papírt használ, a főszövegek betűtípusa is kövérebb, a címeket pedig további levél-inda motívumok választják el a főszövegektől.

A látszólag hagyományos olvasást kívánó kötet szövegében azonban igyekszik túllépni a hagyományos mondaolvasás gyakorlatán. Nem pusztán arra törekszik, hogy az olvasó megismerje ezeket a történeteteket, hanem valóban beavatja őt a mondavilágba, így nemcsak egy jól festett, tankönyvekből ismert, valóságmaggal rendelkező, de történelmi hitelességgel mégsem bíró, a nemzeti identitást meghatározó tudásnak az átadása történik olvasáskor, hanem tényleges mesélés.

[...]

A könyv két világának szintézise éppen annak a kérdése, hogy hogyan volnának folytathatóak a magyar mondavilág történetei, azok hogyan vallanának például a második világháború utáni viszonyokról, vagy hogyan szólalnának meg a hírek felgyorsult terjedésének korszakának küszöbén. A roma közösségeknek Ámi Lajos idejében nincsenek még írott emlékezetben őrzött történelmi hősei, ahogy egyáltalán írott emlékezete sincs, így a meséknek nem is lehetnek mondai szereplői.

A kötet nem tesz egyenlőségjelet a két szöveghagyomány közé, de azt mondja, hogy ezek az anyagok egymás mellé tehetőek. Felmutatja, hogy a közösen átélt történelem nem jelent közös néphagyományt, hiszen a két, oralitásban létező korpusz lejegyzése – és ezzel a szövegek rögzülése – között eltelt több száz év nem nyomtalanul telt el. Lázár Ervin átiratai azonban, talán mert külön könyvekben is jelentek meg, képesek a gyerekirodalom nyelvével és figyelmével őrizni a különbségeket is.

A teljes kritika ide kattintva olvasható.

Szólj hozzá!

A meséről mint szimulációról egy mesekönyv példáján keresztül

2021. szeptember 16. 20:50 - Szilvió

Kele Fodor Ákos A szív vége című mesekönyve 2018 végén jelent meg a Tea Kiadó gondozásában acélból, hogy újraalkossa a magyarországi cigányság meséit, babonáit, és ezek révén a társadalom peremén élő roma közösség történeteiből egy szimulált valóságot hozzon létre, amelynek a működését minden cselekvésünkkel alakíthatjuk. Az író éppen azért választhatta a mesekönyv műfaját, mert ezen át olvasóként aktívan betekintést kapunk egy számunkra ismeretlen mesei varázsvilág működésébe, és nem csupán száraz adatokként tekinthetünk az eddig le sem írt kultúrára, ahogy azt az emlékművek vagy a tankönyvek engednék.

43276739_506817946454213_6055508363821711360_n.jpg

A mesekönyv a népmesékre jellemző régies nyelven szólal meg, használja azt a történetek jeleneteiben, a párbeszédek pörgésében, szellemes, helyenként kihívó kiszólásokban is, ebben az értelemben egy tipikus roma mesélőt képzelünk magunk elé a szimulált univerzumban, aki kísér minket a történeteken keresztül, és aki már jól ismeri az utat, hiszen nem először jár ebben a birodalomban.

A támogatására azért is van szükségünk, mert A szív végében a roma közösség hitének, babonáinak és mítoszainak megfelelően a rontásokat és a betegségeket valóban ártó szellemek okozzák, akik ebben a közös világban élnek a cigány és nem cigány emberekkel, és mert a történet elején részesei vagyunk a szimuláció születésének. A könyv első történetében az ég és a föld meg nem vált el egymástól, a teremtés pillanatába csöppenünk, így a könyv fekete lapélfestéssel és fekete borítóval takarja ki a szerző mindazt a könyv világából, amit mi már korábban, a mesekönyv olvasása előtt megtapasztalhattunk. A valóságtól ez a világ teljesen elzárt, itt bármi megtörténhet, hiszen a szimuláció működése átírja az igaz és hamis, valódi és képzeletbeli határokat.

4810412_5.jpgA valóság és a mitikus világ különbségét jól mutatják A szív vége helyszínei is, amelyek a ciklusok címeit is adják: A Macskák Hegye, A Rosszak Hegye, A Szerencséshegyek. Míg ezek a terek a roma közösségek számára fontos misztikus szent terek, addig Kele Fodor Ákos szereplői használják ezeket a tereket. Ezzel játszanak a könyv illusztrációi is. Bán Sarolta fényképmanipulációin a mitikus erdős, hegyes tájképekre másolt néprajzi alakokat láthatunk, akik között vannak medve- vagy kutyaemberek is, ezzel a horror- és fantasyvilágot és a valószerűséget mint olyat egyaránt párbeszédre hívja.

A szív vége mesekönyv egésze ezzel a másfajta valószerűséggel játszik, hiszen ezen a módon tud hitelesen bemutatni egy olyan hagyományos életet, aminek egészen mások voltak a szabályai. A szimulációt használva a mesekönyv közönségénél mindegy, hogy milyen származású és milyen hagyományban élő ember olvas, hiszen a roma olvasó sem élvez előnyt azzal, ha ismer egy-egy történetfoszlányt, hiszen a szimuláció szabályai szerint nem ismerheti ki magát jobban a csak erre a világra létrehozott szabályrendszerben.

képek forrása: facebook.com/asszívvege

Szólj hozzá!

Kritika Juhász Tibor Amire telik című kötetéről

2021. június 28. 11:08 - Szilvió

Szegregátumokra még telik (Tiszatáj online)

covers_655458.jpgJuhász Tibor nem kereste, hanem mintegy összehordta a szociológiai szakirodalmak, interjúk, a lokális és országos sajtó anyagait, és a réseket hétköznapi élettapasztalatokkal kitöltve épített tetőt az olvasó fölé. Nem kívánta belakhatóvá tenni, hiszen a putri sem kényelmes, csupán a maga valóságában szolgál lakhelyként, a maga valóságáról referál. Ezen tudások összemosásával olyan, a magyar köznyelvben, magyar kontextusban ritkán használt szociológiai fogalmak, mint a kolónia vagy a rezervátum értelmet nyernek és helyzetekre ismertetnek rá. Azzal, hogy nem a cigánysággal kapcsolatos közbeszédben megkoptatva használt szegregátum, vagy az épp felkapott (és átpolitizált) no-go zóna kifejezéseket veszi elő, a jelenségeket nagyobb, kisebbségszociológiai keretben és szókincsben vizsgálja. Az Amire telik versei nem tematikusan mutatnak újat, hanem abban, hogy ezek a begyakorolt tudások a megnevezés nélküli, szélesebb olvashatóságukban nem csupán egy népcsoportra olvashatóak rá. Az eljárás megnyitja azt a tudomány számára régóta átjárható teret az irodalom számára is, amely a szegénységről általában képes beszélni: a megszűnt út végén néhány perc múlva előbukkanó kolónia leírása, amelynek tagjai visszafelé élnek (Visszaélés), bár helyzetével a saját kontextusában rögzített, elvezet ahhoz, hogy az általános, absztrakt szegénységfogalomról is szólni tudjon a kötet.

Az Amire telik versei pontosak, szerzőjük ismeri mind jelenében, mind múltjában és szociológiai alakulásaiban az anyagát. Izgalmas követni a Juhász Tibor-szöveguniverzumban azt, ahogy a szegénység kortárs, posztszocialista közép-kelet európai kontextusaiban egyre mélyebb, egyre rendszerszerűbb működésekre tud rámutatni. Juhász köteteinek nem pusztán irodalmi, hanem társadalmi vonatkozásai is vannak, és noha a helyzet magában hordozza a megúszás lehetőségét, jó látni, hogy Juhász nem él vele, még ha van is olyan vers, amely nem a legszerencsésebb – például a már említett Ahogy otthon című. Bár szokás a szerző munkáit Borbély Szilárdéhoz vagy Tar Sándoréhoz hasonlítani (utóbbit a Salgó blues szövegszinten is idézi), Borbély Nincstelenekjének költőisége vagy Tar Sándor abszurd-groteszk epizodikussága egyaránt távol áll Juhász Tibor szikárságától. Ebben a verseskötetben végképp bebizonyosodott: a nem érzelmi bevonódásra vagy ráismerésre, kinevetésre vagy megbotránkoztatásra hívó, hanem pontos, szociológiai valóságában ábrázoló narráció a szegénységábrázoló irodalom valódi eszköze tud lenni.

A teljes kritika a Tiszatáj Online-on.

Szólj hozzá!
Címkék: kritika roma

Egyre többen a mesélő körül: A cigány meséknek és közönségüknek változása 1940-től napjainkig

2021. június 21. 13:09 - Szilvió

Megjelent az első tanulmányom, mutatom a rezümét

00_urban-1024x642.jpgFotó: Urbán Tamás / Fortepan

 

1940-től napjainkig hatalmas utat tett meg a magyarországi roma irodalom, és annak a kitűntetett műfaja, a mese. A múlt század első felében a roma irodalom orális hagyományként öröklődött generációról-generációra, a mesék népmesék voltak a roma közösségek kollektív tudatának a médiumai, melyeken a mesélők és a közösség egyaránt osztoztak. 2018-ban jelent meg Kele Fodor Ákos A szív vége című mesekönyve, mely alcímében is jelöli, hogy ezek másféle mesék: Cigány Újmesék.

A dolgozat a két állapot közt eltelt idő meseterméseit kívánja vizsgálja az irodalom alapviszonyok változásában, hiszen az elmúlt 70 évben kialakult a szerzőség azáltal, hogy műmesék jöttek létre. A nyomtatásban való megjelenés hatására rögzültek a mesék szövegei, és a műmesék már nem is az oralitásra jellemző variánsokban léteznek. A könyv médiumán keresztül szélesebb rétegeket képesek elérni a mesék, hiszen a mesék befogadása nem egy exkluzív rítus, amely addig terjedhet, amíg a mesélő hangja elér, így viszont a szövegeknek olyan olvasók számára is nyitottaknak kell lenniük, akik nem osztoznak a mesélővel közös szellemi atmoszférában, emlékezetközösségben.

A dolgozat bizonyítja, hogy a változások állomásai vallanak az elmúlt 70 év politikai, kisebbségpolitikai törekvéseiről, a globalizáció működéséről, az irodalmi intézményrendszerről és a kánonépítés folyamatairól is, hiszen (Jan Assman modelljét használva) a hideg emlékezetkultúra termékeiként és kisebbségi alkotásokként ezekre a mesékre mind hatással voltak a forró többségi társadalom intézményi struktúrái, melyek hozzájárultak a mesék ma szépirodalmi regiszterből való olvashatóságukhoz.

A tanulmánynak a MeseCentrum – az IGYIC ifjúsági és gyerekirodalmi blogja adott otthont,
ide kattintva olvashatjátok.

Szólj hozzá!

Ártatlan és logikus dolgok (részlet)

2021. május 23. 17:34 - Szilvió

Párhuzamos monológunk az f21.hu-n

Bálint Zsófiával az elmúlt félévben részt vettünk a Független Színház Roma hősök projektje által szervezett egyetemi kurzuson, amelynek a keretében a storytelling módszerének és a kisebbségi reprezentációs törekvéseknek a közös lehetőségeiről gondolkodtunk. A kurzus egyik lehetséges kimenetele egy művészeti alkotás volt, Bálint Zsófiával mi a storytelling monológszerű, személyes jellegét szerettük volna megmutatni a mi romákkal való találkozásaink kapcsán, örömünkre pedig az f21.hu közölte az írást. A blogon most csak egy rövid részletet mutatok:

Nálunk voltak a faluban cigányok, és bírtuk őket. Margit néni a hóna alatt vitte mindig a kenyeret, nem csíkos szatyorban, mint a többiek, és ez szép volt. Mindig néztem a buszmegállóból, hogy mennyire logikus ott vinni. A csíkos szatyor nekem is mindig vágta a kezemet, de ő a hóna alatt vitte, ami beláthatóan okos dolog. Sanyi bácsival mindenki incselkedett, és ő is velük a maga kora szerint. Azt szerettem a Sanyi bácsiban, hogy mindenkire figyel, mindenkinek van mit mondania, mindenkivel tud együtt nevetni.

Tavasztól őszig a hátsó udvarban ültek, de oda is beláttunk az utcáról, amikor elmentünk előttük. Körbe ült az egész család. Margit néni középen, arccal a kiskapu felé, hogy lásson minden érkezőt. Az volt a fő hely. Sanyi bácsi mindig máshol, az mellett, akivel éppen beszélt. Mindig mesélt valamit. Szépen éltek, hazajártak a gyerekeik, az unokákkal játszottunk, ha punyát csináltak, mi is ettünk. Szerettem a punyát, sós uborkával, frissen. Mint a nyárnak, olyan volt az íze.

A novella egészében itt olvasható.

d4-2402-bearbeitet-2.jpg

Kép forrása: Jesco Denzel – St. Jacques Gypsies

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása