Ámi Lajos Király Kis Miklósról szóló meséje Lázár Ervin stilizált átírásában a Korona és kard című kötetben című kötetben huszonhat oldalt tesz ki, és a kötet leghosszabb történeteként áll az olvasó előtt. A szöveg tükrözi Ámi Lajos mesemondó tobzódó, színes mesemondásainak az élő hagyományát, melyben ugyan a főhős látszólag legyőzi az ellenséget és a birodalom megmenekül, a királyságra bármikor új veszélyforrás leselkedhet, ha a mesélő elemében van és érzi a közönségnek a figyelmét.
Vlagyimir Jakovlevics Propp A mese morfológiája című alapmunkájában menetnek hívja a meseelbeszélésnek azon egységeit, amelyek egy-egy probléma köré, annak megoldására szerveződnek, Király Kis Miklós történetében pedig három menetben menetenként több, a magyar mesehagyomány Király Kis Miklós történetével ellentétben, miszerint „Király kis Miklós, gyere ki a híd alól, mert mikor akkora voltál, mint egy köleskásának ezredrészi, akkor tudtam, hogy meg kell veled vívni!”, itt nem ismétlődő kalandot kell megvívnia. Az első menetben Király Kis Miklósnak lehetetlen küldetéseket kell kiálljon, hogy elnyerje a királylány kezét, ám kiderül, hogy a király nem adja három kaland után mégsem a lányát, a második menetben ismét a házasság a tét, majd a harmadik menetben Király Kis Miklós a bátorságáról tesz tanúbizonyságot, és a királyi család más eltűnt tagja után is nyomoz.
Ámi Lajos mesemondó képességeiről tanúskodik, hogy képes a figyelmet és a történet szövetét olyan érzékenyen fenntartani, hogy ilyen hosszúra nyújtható el egy történet, és ezt a mesefonást Szécsi Magda is átveszi a műmeséiben, annak egyfajta konstrukcióját bocsájtja az olvasó elé. Ahogy a mesélő bizonyos pontokon megunhatja a mesét és egy másikat kezdhet előtte, úgy Szécsi Magda Madarak aranyhegedűn című meséjében a mesemondás aktusa többször is megismétlődik, van, ahol rétegzetten, mese a mesében helyzet áll elő.
Liellara, a főszereplő lány útnak indulása előtt álmot lát, amelyben a halott apja egy új menetet kezdve a nagyanyja által befejezetlenül hagyott mesét osztja meg a lánnyal, mely menet, mint egyfajta transzgenerációs örökség, lezáratlan trauma vissza-visszatér a meseregény egészében valamiféle metanarratív keretként. Emellett a lány a vándorlása alatt találkozik egy fává változott cigány fiúval, Zsijegsánnal, aki szintén kiléptetve az elbeszélést a fő, első menetből elmeséli a saját sanyarú történetét, majd a narratíva egy pontján egy harmadik menettel az anyja kérésére egy harmadik történetet mesél el.
Szécsi azzal, hogy felveszi ezeket a gesztusokat meseírói repertoárjába, egyszerre használja ki, hogy a roma műmesék írásbeliségük révén már biztosabban követhetőek orálisan elhangzott népmese elődeinél, és biztos tiszteletadással fordul a roma mesélők felé, ugyanazt az eszközt használja ezen pontosabb keretek között is, ahogy számos ponton, a hagyomány ezen narratív eszköz mentén is folytatódik, ezúttal már műmesei keretben.
